Írások, megjegyzések, feljegyzések, blog a blogban

NULLÁRÓL KEZDENI? IGEN!

Valóban lehetséges, mint minden. Nagymamámnak köszönhetem azt a fantasztikus programozást, ami mindig felülírt mindent. Amit mindig ismételt, és gyakorolta is:

LEHETETLEN NINCS CSAK TEHETETLEN.

Így igaz! Nagyon röviden írom le itt, hogyan adtam ki életem első könyvét, akkora elszántsággal, amire az életemért való küzdelem vezetett rá.

Novella, kisregény írható ebből a történetemből, meg is írtam!

Hosszú évekig szó szerint ültem az írásaimon, gyűjtögettem. Egy kiadó sem állt szóba velem, mert minden a pénzről szól legalábbis Magyarországon a nagy kiadóknál. Se vége se hossza azoknak az összegeknek, amiket kérni akartak, többmilliós összegek voltak! Így lemondtam róla, és büdös gyárakban dolgoztam, 33 szakmával, felsőfokú végzettséggel, 3 nyelv ismeretével, művészként.

Senki nem értette soha, hogy az intelligenciám és tanultságom, vezetői gyakorlatom, miért nem "megfelelő" manapság... sorolok pár magyar kifogást: gyereke van, nő, túlképzett, fekete a haja (volt számtalan rasszista felhang ebben), nem közülünk való, túl sokat kellene neki fizetni, mert szakképzett, "nem veszlek fel, mert kitúrsz a helyemből, sokat tudsz, okos vagy!" - hangzott egy gyerekkori ismerősöm szájából, aki 8 általánossal, meg valami 2-3 éves semmire sem jó szakközépiskolai bukdácsolással, egy gyár felső vezetője lett.

Az idő pedig könyörtelenül ment. Még most sem értem, de tényleg nem, hogyan képzelték ezt bárkik is, hogy az emberi méltóságot gyalázhatják?! Egy darabig húztam a rabszolgasorsot a többi emberrel együtt, de egyre betegebb lettem, míg olyan nagy mennyiségű méreganyag került a szervezetembe, ami már haldoklásos állapotot idézett elő. Az ágyból sem tudtam felkelni, annyira szédültem, rosszul voltam, mindenem vérzett... és amikor már levegőt sem kaptam, és a világon senki nem segített, döntöttem. Elég és elég! Én nem ezért születtem, én tudom, miért jöttem a Földre, és ki vagyok, és azt is tudom mi a dolgom, mi van bennem, mekkora tehetség, és azt is, hogy mindenre képes vagyok! Mit keresek én egy gyárban??? - tettem fel magamnak a kérdést, miközben kisétáltam a helyi szív alakú tóhoz, és leültem egy padra. Pár kacsa azonnal röpködni kezdett, és mókás alakzatokat húztak a vizen, ahogy leszálltak, a borzalmas állapotomból szinte egy szemvillanás alatt, dübörgött bennem:

MŰVÉSZ VAGYOK, GYÖNYÖRŰ DRÁMAI SZOPRÁN HANGGAL, ÉS ÍRÓ. SZENVEDÉLYESEN SZERETEK ÍRNI! Döntöttem. Írok. Mindent. Abban az állapotban, az volt a cél, hogy az életregényemet leírhassam, egy éjszaka különös álmom volt. A halállal alkudoztam az ágyam szélén ültem. Kaptam időt, de megígértette velem, hogy a humoros és vidám bohózatokat is leírom, mert neki nagyon tetszik minden ötletem. Bólintottam. Másnap felébredtem, rettenetesen szédültem, de odavonszoltam magam a gép elé, és írni kezdtem, szó szerint lázasan. Ahogy írtam, és telt az idő, egyre gyorsabban gépeltem. Egyre jobban lettem. Befejeztem egy régi regényem begépelését, ls egyszer csak egy teljesen új ötlet villant belém. 

Éjt-nappallá téve gépeltem. Gyakorlatilag 3 nap alatt megírtam az első sci-fi regényemet, és tudtam, éreztem, ez az a könyv, amit legelsőként kiadok.

Fogalmam sem volt arról, hogy időközben már rég ki lehet adni magánkiadásban. Bedarált a gyár... mennyi drága idő... Mivel az idő az egyetlen ellensége voltaképpen minden embernek, így lerövidítettem az alvásomat, sőt volt , hogy 3 napig egyáltalán nem aludtam. Fűtött és doppingolt az ALKOTÁS, az írás, a szenvedély. Külön meg fogom írni részletesen, hogyan és miként, mennyi sírással, küszködéssel, fájdalommal, és mennyi örömmel, szeretettel és odaadással csináltam és csináltam, és nem adtam fel még akkor sem, amikor már kimondtam, hogy "kész! nem bírom tovább! feladom" de igaziból legbelül sosem adtam fel. Miután jól kisírtam magam, mindig Mama volt előttem, és Apám. Nagymama akinek nem volt lehetetlen, és Apám, a zseni, aki sírba vitte a zsenialitását, 7 nyelv ismeretével, és lírai tenor hangjával. 

A halállal is szembementem. Semmi félelem, csak a cél. Láttam a könyvem megjelenését, és filmen megszületni a sci-fit. Nem tudtam hogyan zajlik egy könyv kiadása, de könyvtárszakon végeztem, és mivel nagyon akartam! olyasmiket is elkezdtem megtanulni magamtól, ami még régen csak nem is létezett. Például a digitális tördelés. Vagy a borítótervezés. Nem vagyok grafikus, így sokáig kerestem embereket kértem, könyörögtem... Rengeteg csalódás után, elővettem azt, amit a könyv megírásakor azonnal megcsináltam, és azt küldtem el a nyomdának tervezetként. Gyakorlatilag: megírtam, tördeltem, lektoráltam, korrektúráztam, borítót terveztem és nyomdát kerestem. 

Ezalatt vállalkozó lettem, egy fillérem nem maradt, mindenféle költségeket befizettettek jó magyar módra, holott még egy forintot nem kerestem! 

Gyakorlatilag nulla forintom volt,, több mint 3 hónapon át éheztem, nélkülöztem, és közben csak dolgoztam és alkottam tovább. Most pontosan úgy érzem magam, mint aki vajúdik, és azok a fájások már elviselhetetlenek, ahol  ég és föld összeér az univerzum kinyílik, és megszületik az ember legnagyobb alkotása, a GYERMEK. Igen, pontosan ezt érzem, már csak pár nap, és végre kezemben tarthatom amiről gyakorlatilag elmondhatom, teljesen egyedül, a nulláról kezdtem és megcsináltam, megszültem! 

Nem másoknak akartam bizonyítani, bennem nincs bizonyítási kényszer, sem megfelelni akarás. Az elfogadás nálam nem játszik az álarcos bálban, amiben az emberiség nagy része él.
Varázsoltam. Mindent. :) Azzal viccelődtem, hogy Harry Potter nyugdíjba mehet. 

A macskám nem egyszerű macska. Írótársam, szeretetcsomag, aki mindig pontosan tudta, mikor van a legnagyobb szükségem arra, hogy el ne mozduljon mellőlem, hogy mikor adjon annyi szeretetet, amivel teljesen meggyógyultam a kínzó szörnyű betegségből. A családom eleinte nem nézte jó szemmel, főleg, hogy az egészségem gyatra volt.  Hagyták, de tették a megjegyzéseket. Nem foglalkoztam semmilyen rosszindulattal, egész egyszerűen az alkotásban nincs helye. 

Az emberek között számos olyan akadt, aki sosem indult el sehova, ők lettek a legnagyobb gúnyolódók... és most már eltűntek. Nagy a csönd. A családom  most a végén állt mellém. Mert mindvégig látták azt, amit tettem, csináltam, hogy a leglehetetlenebb helyzetekből is mindig felálltam. SZERETEK ÉLNI. 

Az az időszak, amikor mindenki ellenem fordult, az adta meg a löketet, hogy most nem szabad abbahagyni, itt a jel, hogy igen, jó útin vagyok!  Mert lehet, hogy másoknak az a jó, ha "olyan" maradok kisstílűségben vegetálva, mint ők, de nekem soha senki nem mondhatja meg mit érezzek, hogyan gondolkodjak. Mert én nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam, és nem vertem át soha senkit. értéképítő vagyok, és nem romboló. Terézanya ugyan nem vagyok, de olyan ismeretek és tudás birtokában élek, amit mások nem mernek megszerezni, a bennük burjánzó félelmek miatt.
Azért írtam ezt itt le, hátha valakinek én leszek az i-re a pont, és olyan hajtóerőt kap, ami végre ráveszi, hogy az legyen, aki mindig is lenni akart!
Az első lépést tedd meg, utána az egész univerzum a rendelkezésedre áll. Olyan emberek és lehetőségek állnak majd rendelkezésedre, ami sohasem történt volna meg, ha te nem adod magad sziklaszilárdan oda a vágyadnak, az álmaidnak, annak, ami nem más, mint maga A TEREMTÉS.

Sok szeretettel kívánom, járd a saját utadat ember!

Geszti Csilla